Osztalék – sok kicsi sokra megy

Partner Bank A részvényárfolyamok hullámzása

A részvények átlagban erős teljesítményt nyújtanak, és alapvetően jobbak, mint a hagyományos befektetések. A hosszú távú befektetésnél a teljes futamidő alatt elért, átlagos hozam számít. Az amerikai részvények hosszú távú éves átlaga például körülbelül 9,6%*. Felmerül a kérdés, hogy ezen előrejelzések ismeretében miért nem mindenki fekteti a pénzét kizárólag részvényekbe. A tőzsde egy olyan piac, ahol sok szereplő van, és a takarékbetétkönyvvel ellentétben az eredmény kiszámíthatatlan. Néha a „bikás hangulat” uralkodik, majd a válságok ismét lefelé nyomják az árakat. De ezek az ingadozások normálisak. A részvényárak nem pusztán egy adott vállalat értékét tükrözik. Sokkal inkább mutatják az árakat befolyásoló, különböző tényezőket: A kínálat, a kereslet, a hangulat és a trendek számottevőek ebben az összefüggésben, így azoknak a befektetőknek, akik a fent említett éves átlagot szeretnék elérni, erős idegekre van szükségük.

Higgadt szembenézés az ingadozásokkal

Aki részvényekbe fektet, annak még egy medvepiaci szakaszbanis nyugodtnak kell maradnia. Hosszú távon a részvények pozitívan teljesítenek. Az árak a futamidő háromnegyedében emelkednek, és csak a futamidő egynegyedében csökkennek. Ha legalább 20 évig fektet be, akkor végső soron a nyereséges zónában marad, és a hosszú távú befektetési stratégiák jól beváltnak bizonyulnak. Ily módon a válságos éveket ellensúlyozni lehet. Ha Ön is az osztalék-arisztokratákra, azaz a hosszú évek óta sikeres vállalatokra összpontosít, és megbízható növekedéssel szeretne számolni, vonzó hozamot érhet el. Következésképpen azok, akik kitartanak a részvényeik mellett tűzön-vízen át, jó eséllyel elérik az átlagos értéket a teljes futamidő alatt.

* S&P 500

©Adobestock

Picture of Dr. Sarvenas Enayati
Dr. Sarvenas Enayati

1 július 2021

ÜDVÖZÖLJÜK A PARTNER BANK BLOGJÀN

Örömmel köszöntjük Önt a blogunkon! Blogunkkal hozzáférést szeretnénk Önnek nyújtani a pénz, megtakarítás, előgondoskodás és a társasági fejlődés témaköreinek sokrétű perspektívájához. Ha többet szeretne megtudni a Partner Bankról, akkor a legjobb helyen jár!

Social Media

Bejegyzések

Osztalék – sok kicsi sokra megy

Partner Bank Osztalék stetig mehr ist besser

Sok befektető számára az osztalék a döntő tényező a részvényvásárlással kapcsolatos döntés meghozatala során. Azokat, akik még nem ismerik a közvetlen befektetéseket, gyakran lenyűgözik a magas osztalék-előrejelzések. Tapasztalt befektetők azonban tudják, hogy az osztalék mértéke nem az egyedüli meghatározó szempont. A hosszútávú nyereség érdekében sokkal inkább fontos a minőségi részvényekbe való befektetés.

Hogyan lehet felismerni a minőséget?

Mindenki, aki részvényekkel foglalkozik, hamar szembesülhet olyan szakkifejezéssel, melyek zavarba ejthetik: Cash-Flow, Payout ratio (Osztalékfizetési hányad), nyereségstabilitás stb. A befektetők számára a döntő szempont az osztalékok múltbéli történetisége. Ez mutatja meg, hogy egy adott vállalat a részvényeseinek az évek során fizet-e folyamatosan osztalékot. Ha adott vállalatnak az évek során folyamatosan sikerült növelni a kifizetett osztalékot, akkor egy minőségi tételről beszélhetünk.

Adott vállalat stabil osztalékelőzményei azt mutatják, hogy a vállalat szilárd piaci helyzete növekvő nyereséget és ezáltal magasabb osztalékkifizetéseket eredményezett. Ezek a vállalatok kevésbé vannak eladósodva, mely tény szintén növeli a részvény teljesítményét. A befektetők számára ezek a sikeres vállalatok jó választásnak bizonyulnak.

Befektetés viharos időkben

Ezek az „Osztalékarisztokraták” válság idején is bizonyítottak. Ha korábban az árfolyamok folyamatosan estek, akkor ezek a vállalatok is érintettek voltak. Ugyanakkor ezen vállalatok könnyebben vették az árfolyamesésből eredő akadályokat és átlagosan jobban kijutottak belőle, mint azon vállalatok részvényei, melyek különösen magas hozamot ígértek. Azok a vállalatok, amelyek képesek folyamatosan növelni az osztalékukat, stabilabbak, és ezért különösen érdekesek a befektetők számára.

Ha pénzét részvényekbe kívánja fektetni, akkor a hosszú távú stratégiára kell törekednie. A hozam folyamatos, kis lépésekben történő növelése mindig jobb, mint ezzel szemben a csábító magas profit-előrejelzésekre hagyatkozni.

©Adobestock

Picture of Dr. Sarvenas Enayati
Dr. Sarvenas Enayati

18 május 2021

ÜDVÖZÖLJÜK A PARTNER BANK BLOGJÀN

Örömmel köszöntjük Önt a blogunkon! Blogunkkal hozzáférést szeretnénk Önnek nyújtani a pénz, megtakarítás, előgondoskodás és a társasági fejlődés témaköreinek sokrétű perspektívájához. Ha többet szeretne megtudni a Partner Bankról, akkor a legjobb helyen jár!

Social Media

Bejegyzések

Hogyan tudjuk a negatív kamatokat elkerülni?

Andreas Fellner, Partner Bank

Andreas Fellner, a Partner Bank AG igazgatója, a Chef Info-nak – szakmagazin vezetöknek –  adott interjújában nyilatkozik (2020/05 számú kiadás)

Ön mivel kereste az első pénzét?

Andreas Fellner: Fémhulladékkal. A szomszédok által kidobott vasat és rezet gyűjtöttem össze és vittem el méh telepre.

Hogyan tudjuk a negatív kamatokat elkerülni?

Fellner: én a különböző betétkönyvek különbözö bankokban való felosztását javaslom. Ez a betétek biztosítása érdekében fontos (személyenként és bankonként 100.000 euróig vannak biztosítva a betétek). Ezenkívül a Top részvényekbe való befektetéseket javasoljuk. Fontos azonban itt is a széleskörű diverzifikáció és a részvények minősége. Az arany jelenleg éppen egy nagyon fontos kiegészítője a befektetéseknek. A likvid eszközök felosztás természetesen a cégeknél is nagyon fontos. Ha egy cégnek hosszútávon likvid eszközei állnak rendelkezésre, akkor a részvényekbe és az aranyba való befektetés elengedhetetlen.

Esetleg vannak bizonyos befektetési trendek kilátásban?

Az ingatlanokba, Top részvényekbe és az aranyba való befektetések egyre fontosabbak lesznek. Söt a bankunkban, ami észrevehető, hogy egyre inkább a vagyonkezelések irányába tendál az új trend.

Mi az amit Ön gyűjt, vagy mibe invesztál, amit nem termel hozamot, de Önnek személy szerint örömet okoz?

Saját ingatlanba, továbbképzésbe, az egészségbe, illetve a családomba, valamint a barátságaim ápolásába fektetek be szívesen.

©Partner Bank

Picture of Dr. Sarvenas Enayati
Dr. Sarvenas Enayati

2 január 2021

ÜDVÖZÖLJÜK A PARTNER BANK BLOGJÀN

Örömmel köszöntjük Önt a blogunkon! Blogunkkal hozzáférést szeretnénk Önnek nyújtani a pénz, megtakarítás, előgondoskodás és a társasági fejlődés témaköreinek sokrétű perspektívájához. Ha többet szeretne megtudni a Partner Bankról, akkor a legjobb helyen jár!

Social Media

Bejegyzések

Osztalékfizető részvények az alacsony kamatok világában

Osztalékfizető részvények az alacsony kamatok világában

Ha egy részvény tyúk lenne, akkor az osztalékok lennének a tojásai

Az osztalékfizető részvények az alacsony kamatok világában nagy tiszteletnek örvendenek. Amire azonban az osztalékfizető részvények vásárlása során ügyelni kell, megtudhatja következő cikkünkből.  

A 4%-os, vagy magasabb kamatok a bankszámlán olyan távolinak tűnnek, hogy a fiatal generáció alig emlékezhet rá. A jelenlegi kamatszint belátható időn belül törtémelmi mélyponton maradhat. Az aki nem akarja a pénzét kamat nélkül a bankszámlán hagyni, annak hozamot hozó alternatívákra van szüksége. Az erős osztalékfizető és válságbiztos vállalatok, ill. részvények egyre népszerűbbek.

3 tipp az osztalékvadászok számára:

  • Először számít az árfolyam, majd pedig az osztalék. Mit hoz ugyanis a vállalat számára a magas osztalékfizetés, ha az árfolyamcsökkenés szinte felemészti? Ezért még az osztalékrészvényeknél is a legfontosabb kritérium a hosszútávú pozitív árfolyamfejlődés.
  • A nagyon magas hozam is lehet intő Mivel az osztalékhozam az árfolyammal való összefüggésből következik és egy magas hozam egy masszív árfolyamveszteség eredménye is lehet, a nagyon magas hozam oka gyakran ebből ered. Ezért az átlag feletti osztalékhozammal rendelkező vállalatokat pontosan és szakszerűen kell megvizsgálni és folyamatosan felügyelni.
  • Megbízhatóság és növekedés = osztalékminőség. A legjobb osztalékfizetők első pillantásra nem is tűnnek annak, mivel a jelenlegi osztalékhozamuk nem mutatkozik átlag felettinek. Azonban ez ne engedjen minket megtéveszteni. Gyakran vannak vállalatok, amelyek az osztalékfizetéseknek évek, sőt évtizedek óta megbízhatóan eleget tesznek. Egyesek rendszeresen emelik az osztalékfizetéseiket, melyek természetesen automatikusan növelik a befektetett tőkére vetített személyes hozamot is.

Osztalékfizető részvények és a korona világjárvány

Az osztalékfizető részvények különösen nagy nyomás alatt vannak a koronavírus -világjárvány miatt. Ennek mindenekelőtt két oka van:

Először is a részvényárfolyamokat már előre büntetik, hiszen nagy valószínűséggel – legalábbis idén és jövőre – visszaesnek a nyereségek és ezáltal az osztalékfizetések is rövidtávon csökkenhetnek, vagy kimaradhatnak. Bár, természetesen vannak olyan osztalékfizető vállalatok, melyek híresek arról, hogy rendszeresen fizetnek osztalékot, de náluk is előfordulhat ingadozás, vagy egy esetleges kudarc.

Másodsorban pedig ez a világjárvány azokat az iparágakat is különösen érinti, melyek a legfőbb és legmegbízhatóbb osztalékfizetőkhöz tartoztak. Ebből kifolyólag tehát a koronavírus – világjárvány idején az osztalékfizető részvényekbe történő befektetéseknél egyrészről figyelembe kell venni, hogy az osztalékok a válság következtében ingadozhatnak, másrészről viszont hogy ezen TOP társaságok történelmi árfolyamcsökkenésének következményeként részben 20 %-kal, vagy akár még kedvezőbben lehetünk részvényesei ezeknek a vállalatoknak, és természetesen meg van a lehetőség a kedvező áron szerzett részvények utáni osztalékprofit következő évtizedekre történő folyamatos biztosítására is.

A Partner Bank „Best of Dividends“ private banking vagyonkezelési terméke egyesíti a különböző szektorok elsőosztályú, minőségi vállalatait, melyeket a szilárd üzleti modell mellett az is jellemez, hogy hosszú ideje rendszeres, vagy átlag feletti osztaléfizetést és növekedést tudtak biztosítani.

©Adobestock

Picture of Dr. Sarvenas Enayati
Dr. Sarvenas Enayati

19 június 2020

ÜDVÖZÖLJÜK A PARTNER BANK BLOGJÀN

Örömmel köszöntjük Önt a blogunkon! Blogunkkal hozzáférést szeretnénk Önnek nyújtani a pénz, megtakarítás, előgondoskodás és a társasági fejlődés témaköreinek sokrétű perspektívájához. Ha többet szeretne megtudni a Partner Bankról, akkor a legjobb helyen jár!

Social Media

Bejegyzések

Helikopter pénz, egy jövőbeli út?

Angela Merkel kancellár a második világháború óta a legnagyobb kihívásról beszél. A mi kormányunk is fegyelmezetten lép fel és jogosan hívja fel a figyelmet arra, – miszerint rendkívüli körülmények, rendkívüli intézkedéseket igényelnek: az órási méretű konjunktúrális (ösztönző) csomagok célja, hogy támogassák az embereket és a vállalatokat az olyan iparágakban, melyek a korona vírus által különösen érintettek és hogy segítsenek ezt a globális válságot közösen leküzdeni. 

Manapság mindeki a Nobel-díjas közgazdász Milton Friedman elméletéről, a „Helikopter pénz“-ről beszél, ami a monetáris pénzelmélet alapelvének illusztrálása és amely még mindig vitatott.“Ha már semmi nem működik, akkor az állampolgároknak közvetlenül a jegybankoktól kell pénz kapniuk.

A Nobel-díjas Milton Friedman központi kérdése az volt, hogy mi történne, ha egy jegybank az általa nyomtatott pénzt egy helikopterre rakná és egy település felett az emberek közé szórná. Vajon az emberek ezt sietve begyűjtenék és mindenki meg lenne róla győződve, hogy ez egy egyszeri eset volt és soha többet nem fog megismétlődni?

Milton elmélete szerint itt a cél a gazdasági növekedés, munkahelyek- és a fogyasztás stabilizálása, ill. újbóli fellendítése lenne. Mindenekelőtt azt is figyelembe kell venni, hogy az így létrehozott pénzt később már nem lehet kivonni a forgalomból. Azonban mégis rövid távon kisegítené a válságból az embereket és a vállalkozásokat, legalábbis így szól az elmélet.

Megjegyzendő, hogy ezen koncepció esetében mindenképpen szükséges a jogos elosztás is, hogy célravezető lehessen. Amennyiben a helikopter pénz egy tetszőleges intézkedés lenne, úgy ez erősen emlékeztetne az egyesek által megkövetelt, feltétel nélküli alapbevétel koncepciójára, azaz az emberek pénzt kapnának, úgy, hogy azért semmit nem kellene tenniük.

Az Egyesült Államok kormánya a Nobel-díjas Milton elméletére támaszkodik és most közvetlenül a saját költségvetéséből oszt pénzt az állampolgárainak.

A helikopter pénz mindenesetre azt is eredményezi, hogy a gazdaság nem kerül újragondolásra, csupán egy koncepciót alkalmaznak ahhoz, hogy hogyan lehet egy olyan gazdaságot a továbbiakban fenntartani, ami gyors növekedéssel és (túl) nagy fogyasztással jellemezhető.

Természetesen jelenleg rövid távon mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy lehetőleg minél több munkahely és magánháztartás legyen megmentve, azonban az is fontos lenne, hogy a korona válság után egy pillanatra megálljunk és átgondoljuk, hogy nem kellene-e újragondolni a gazdaságunkat? Megfelelő-e a jövőre nézve egy olyan gazdaság, ahol a megtakarításokra nem adnak kamatot és ezáltal sokan emiatt el is felejtenek félretenni, illetve nem látják értelmét, vagy egész egyszerűen nem engedhetik meg maguknak?

A járvány közepette Ausztriában sokan újragondolják megtakarításaikat. Ausztriában még mindig több, mint 200 milliárd euró betétkönyvekben van. Az emberek kényszerítve érzik magukat arra, hogy átgondolják, mi lesz akkor, ha a betétkönyvekre egyáltalán nem fognak kamatot fizetni és a pénzmennyiség Európában és világszerte masszívan megemelkedik. Gyakran a válság devizájának titulált fizikai arany az utóbbi időben óriási keresletnek örvend. Jelenleg sokan a betétkönyvön kívül aranyba fektetik pénzüket – a gyermekeiknek, unokáiknak. Sokak által a direkt befektetések (részvények) is megfontolásra kerülnek. Egészen addig, amíg a gazdasági eseményeket nem gondolják újra, a gazdasági események profitőrjei továbbra is azok a tőzsdén jegyzett vállalkozások lesznek, és maradnak, akik piacvezetők a saját üzletágukban és üzleti résekben.

A korona járvány egyértelműsíti számunkra, hogy mennyire van összekapcsolódva a világ. Mennyire függünk egymástól. Ezt az állapotot bizakodva is kezelhetnénk, hogy világszerte közösen döntsük, miszerint a korona járvány ellenére és a korona járvány után is elősegítsük a világ kölcsönös függőségét és a jövőnket a következö mottó szerint alakítsuk: „If you want to go fast, go alone. If you want to go far, go together“. Azaz „ha gyorsan akarsz menni, akkor menj egyedül, de ha messzire akarsz menni, akkor menjünk közösen!“

©Adobestock

Picture of Dr. Sarvenas Enayati
Dr. Sarvenas Enayati

13 május 2020

ÜDVÖZÖLJÜK A PARTNER BANK BLOGJÀN

Örömmel köszöntjük Önt a blogunkon! Blogunkkal hozzáférést szeretnénk Önnek nyújtani a pénz, megtakarítás, előgondoskodás és a társasági fejlődés témaköreinek sokrétű perspektívájához. Ha többet szeretne megtudni a Partner Bankról, akkor a legjobb helyen jár!

Social Media

Bejegyzések

Egy rekord hónap a tőzsdéken – és hogyan tovább

2020 március elejétől április elejéig tartó időszak biztosan úgy fog megmaradni a tőzsdei világ emlékezetében, mint a szélsőségek hónapja: 40%-os veszteség a tőzsdéken összesen 4 hónap alatt, ezt követően történelmi árfolyamnyereségek, mint például több, mint 11%.-os növekedése az USA vezető indexének, a Dow Jonesnak március 24-én – ami a Dow Jones legmagasabb napi nyereségének felel meg, majd 90 éve; és egyes vállalatok, akik több, mint 20%-ot, vagy annál is többet nyertek. „89 évbe telt, hogy ezt megéljem“ mondta a legendás Value-Investor Warren Buffet az utóbbi hónap tőzsdei veszteségének gyorsaságáról, azonban ugyanebben az interjúban azt is elárulta, hogy ő a részvénypiacok pánikszerű esését nem találta természetellenesnek, mert mint mondta „Azon piacok, amelyek percről percre nyitva kell legyenek, ilyen nagy mértékben reagálnak a hírekre“. Warren Buffet arról ismert, hogy vagyonát elsősorban úgy szerezte, hogy akkor fektetett be, amikor „az ágyúk dörögtek“ és ezáltal válságos időkben alacsony árfolyamon részesedést szerzett kiváló vállalatokból.

A reálgazdaságra való kihatás

Egészen addig, amíg nem áll rendelkezésre oltóanyag, illetve gyógyszer a koronavírussal szemben, a kormányok világszerte kijárási tilalmakkal próbálják megfékezni és megállítani a járvány terjedését, hogy az egészségügyi rendszert fenntarthassák. Mindez közvetlen hatással van a gazdaságra, mivel főként a vállalatok, akik közvetlen és személyes ügyfélkapcsolattal állnak, alig, vagy egyáltalán nem tudnak működni. A konzekvenciákat részben levonhatjuk közvetlenül az USA munkanélküliségi rátájának emelkedéséből. Mialatt az amerikaiak nemrég még szinte egy teljes foglalkoztatottságot értek el, hetente kb. 200.000 munkanélküli első regisztrációját végezték el és ugyanilyen sok új állásajánlatot is adtak ki, ez azonban most teljesen megváltozott a kijárási tilalom által, ami időközben az amerikai polgárok 80%-át érinti: a munkanélküli bejelentkezések száma csak márciusban 10 millióra emelkedett és mivel kijárási tilalom meghosszabbítása várható, ez ezt a számot kb. 25 millióra emelheti. Nehezítő körülmény, hogy az amerikaiak 40%-a átlagosan kevesebb, mint 400 dollár megtakarítással rendelkezik.

A világ a korona vírus után és az ő nyertesei

Az aktuális fogyasztói statisztikák Kínából arra engednek következtetni, hogy ha a vírus terjedése megállításra kerül, a kereslet ugrásszerűen vissza fog térni. Ezután a szállítóhálózatok újra összekapcsolódnak, az emberek újra üzletekbe, éttermekbe, hotelekben fognak fogyasztani és dolgozni. A kínálati oldalt tekintve, pedig a vállalatok mindent meg fognak tenni azért, hogy a keresletet kielégítsék. A válságnak – mint ahogy eddig minden válságnak – nyertesei és vesztesei egyaránt vannak. Vállalatok, akik erősen érintettek voltak, de azok a vállalatok is, akik ebben az időben, vagy ezután profitálnak, mint például a technológiai cégek, akik az embereket digitálisan összekötik, a kereskedelem, akik továbbra is nyitva vannak, a gyógyszervállalatok és az egészségügyi vállalatok, valamint azon vállalatok, akik a saját likviditásukkal ebben a válságban konkurenseiket, vagy érdekes szakágakat költséghatékonyan  tudtak átvenni. Sőt még az olajipar is, aki az olaj árának több, mint 50%-os eséséhez aszisztált, 10-20 éves középtávon olajkereslettel számol – amíg az alternatív energia mindent lefedő alternatívává válik – és az olcsó olajtartalékokból, amelyeket ezekben az időkben tároznak be, a jövőben profitálni fognak.

Az értéktárgyakba történő befektetés most fontosabb, mint bármikor valaha

A magánszemélyek szintjén is lesznek nyertesek és vesztesek. „A spórolás egy kincs“ mondás alapján azok jönnek ki jól, akik a költségvetésüket olyan mértéktartóan tudják tartani, hogy a kiadásokat és a hiteleket továbbra is fizetni tudják és hogy a bevételkiesésüket át tudják hidalni. Azonban a spórolás önmagában már nem elegendő. A milliárdos összegektől kezdve a billió euró összegű óriási stimuláló csomagok, támogatások, amiket a kormányok a gazdaságba kell pumpáljanak, mind középtávon és mind hosszútávon kihatással lesznek a népesség megtakarított pénzösszegeire.

Most méginkább érvényes – amellet, hogy egy bizonyos készpénztartalék legyen otthon és bankszámlán – a tartalékokat értéktárgyakban tartani, hogy az értéket és plusz értékfejlődést előidézhessük és hosszútávon tartani tudjuk. Olyan értékekben, amik mindíg is inflációs védelmet nyújtottak, mint például ingatlan, fizikai arany, részvénybefektetés. Ebben pedig a minőségi befektetés és a vagyon széleskörű felosztás döntő szerepet játszik.

De mikor is van a helyes beszállási időpont? Avagy: Ne féljen a rossz időzítéstől!

A kettős, vagy kétirányú búvár-jelenség (double-dip) a tőzsdén azt jelenti, hogy az árcsökkenés után a piacok rövid távú fellendülését egy újabb, mélyebb fellendülés követi. Ez gyakran előfordul, ám hosszú távon nincs jelentősége.

A piacok tartós fellendülése során nem csak jelentős vételi ár csökkenésből profitálunk óriásit, függetlenül attól, hogy a double-dip előtt, vagy után vettük, mivel az árfolyamok már most történelmi alacsony szinten vannak. Tanulmányok, mint alább is látható, azt mutatják, hogy hosszú távon még a lehető legrosszabb időben történő befektetés is a legfontosabb vállalatokba, sokkal jövedelmezőbb, mint ha egyáltalán nem fektetnénk be.

A befektető 20 éven át folyamatosan a legrosszabb időpontban a S&P 500-ba fektet be, mégis 80%-os értéknövekedést könyvelhetett el.

©Adobestock

 

(Quelle der Grafik: Riepe, 2013)

 

Az időtartam a lényeg, nem az időpont

Természetesen függ a történelmi befektetési esély észlelése a személyes körülményektől, a kockzázatviseléstől, a befektetési horzionttól. Azonban, amennyiben ezek a kritériumok passzolnak, és a minőségi értékpapírokról van szó, akkor a legendás befektető Sir John Templeton szavai érvényesek: „A legjobb idő a befektetésre, ha van pénze. A történelem azt jelzi, hogy nem az időpont, hanem az idő számít.

Picture of Partner Bank Team
Partner Bank Team

6 május 2020

ÜDVÖZÖLJÜK A PARTNER BANK BLOGJÀN

Örömmel köszöntjük Önt a blogunkon!

Blogunkkal hozzáférést szeretnénk Önnek nyújtani a pénz, megtakarítás, előgondoskodás és a társasági fejlődés témaköreinek sokrétű perspektívájához.

Ha többet szeretne megtudni a Partner Bankról, akkor a legjobb helyen jár!

Social Media

Bejegyzések

Fenntarthatóan befektetni

Ma van a World Earth Day. A föld világnapja. 50 éve ezen a napon különösen próbálják ráirányítani a figyelmünket a ökológiai és felelősségtudatos bánásmódra az erőforrásainkkal kapcsolatban. 

Miközben a világjárvány sakkban tartja az embereket, addig a természet jelenleg visszaszerzi saját élőhelyét. Mindez sokaknak egy halvány reménysugár a járvány közepette: a szmog a megavárosokban csökken, a vizek tisztulnak és az állatok visszerzik a élőhelyüket (többek között újra feltűntek delfinek Velencénél). Fontos társadalmi megatrend lett az ökológiai és szociális alapértékek növekvő jelentőségének megteremtése Földünk virágzó együttélésében.

Ìgy lesznek a befektetőknek befektetéseik során a klasszikus mennyiségi befektetési kritériumok mellett, mint pl. hozam, kockázat és likviditás, egyre fontosabbak a minőségi kritériumok, mint pl. ökolóigia, fenntarthatóság.

A kínálatunkban megtalálhatóak világvezető vállalatok a megújuló energia témakörből, Photovoltaik, energia előállítás és technológia üzletágból, egyesítve őket egy jól diverzifikált részvényportfolióban, mint pl. az Ökokorb. Ezen ökológiai igényeket kiszolgáló termékünk már 1996 óta, mint innovatív pénzügyi termék jelen van a piacon, és a mai napig megtalálható a portfoliónkban. A 90-es évek óta az ökológiai értékek a társadalom kiemelt kérdésévé váltak, mely tendencia manapság újra fellendült és ügyfeleink által nagyon keresett.

Mégis hol kezdődik a „green“ a befektetéseknél és hol végződik?

Azon vállalkozások, amelyek az ESG-kritériumoknak megfelelnek (ESG = Environment, Social und Governance) a befektetők körében környezet- és felelősségtudatosnak vannak titulálva.

©Adobestock

Akkor is, ha ezek a kritériumok folyamatos továbbfejlesztést igényelnek, úgy gondoljuk, hogy ez egy lépés a helyes irányba. Az iparágaknak fontos, hogy egy közös normákban állapodjanak meg, és a fenntarthatóságot ezáltal egy biztos fundamentumra emeljék. Ez a közös felfogás a befektetőkben is jó benyomást tesz, és útmutatóul szolgálhat. Manapság a befektetőknek fontos, hogy egy portfolió átlátható, összehasonlítható és nyomonkövethető legyen. Az ügyfeleinknél azt tapasztaljuk, hogy a fenntarthatóságról való vélemények erősen variálhatóak, ez azonban általánosságban minden tétel esetében egy minimum standardot feltételez.

Picture of Partner Bank Team
Partner Bank Team

22 április 2020

ÜDVÖZÖLJÜK A PARTNER BANK BLOGJÀN

Örömmel köszöntjük Önt a blogunkon!


Blogunkkal hozzáférést szeretnénk Önnek nyújtani a pénz, megtakarítás, előgondoskodás és a társasági fejlődés témaköreinek sokrétű perspektívájához.

Ha többet szeretne megtudni a Partner Bankról, akkor a legjobb helyen jár!

Social Media

Bejegyzések

Christoph Boschan nyilatkozata a jelenlegi tőzsdei szituációról

Christoph Boschan, a bécsi tőzsde elnök vezérigazgatója beszél a részvénypiacon érzékelhető szituációról és arról, hogy a koronavírus milyen kihatással van a részvényesekre. A kormány előírásait jogosnak tartja, azonban adócsökkentést javasol a vállalatok számára, amint legyőztük a válságot.

Itt található a link az interjúhoz: Video

©ORF

Picture of Partner Bank Team
Partner Bank Team

28 március 2020

WILLKOMMEN AUF DEM PARTNER BANK BLOG

Es freut uns sehr Sie auf unserem Blog begrüßen zu dürfen!

Mit diesem Blog möchten wir Ihnen Zugang zu vielfältigen Perspektiven rund um die Themen Geld, Sparen, Vorsorge und gesellschaftliche Entwicklungen ermöglichen. Möchten Sie mehr über die Partner Bank erfahren, sind Sie hier genau richtig!

Social Media

Neueste Beiträge​